DR. AMBRUS ZOLTÁN
Egy hosszú fejlesztés rövid vázlata,
avagy
MÉGIS TEXTLIB


Nehéz volt újra átélni e fordulatokban bővelkedő történetet, természetesen elsősorban azért mert nem egy befejezett történet megszépítő távlatokból történő felidézésére kellett vállalkoznom. A nehézség másik eredője, hogy ez a történet egyúttal a magyar könyvtárügy rendszerváltás utáni változásának achetípusa. Ilyen történetekből állunk össze. Kínlódva, kétkedve adtunk válaszokat a kihívásokra, sokszor úgy éreztük kevés támogatást, ösztönzést kaptunk - valahonnan, honnan is várnánk? -, miközben szembetaláljuk magukat, magunkkal, mi vagyunk a szakma és "csak" rajtunk múlik mivé változtatjuk azt. Mára ez evidencia, a TEXTLIB-fejlesztés - engedjék meg nekem az elfogultságot - azonban egy korai, mondhatni elsietett próbálkozás volt, nem abban az értelemben, hogy nem volt rá szükség, hogy nem volt helyes felismerés: kell egy hazai fejlesztésű szoftver. Hanem abban az értelemben, miszerint az a keret és közeg, amiben működhettünk, nem volt igazán összefogás-barát, még sok volt az illúzió, és sajnos máig hatóan sok a várakozás.
Talán ezt a történet végén kellene elmondani, és ha egy "szabályos" történeti munkát írnék, valószínű ezt tenném. Most azonban azt szeretném, ha erre a közös újraélésre ezzel a közös feltevéssel indulnánk és aztán a végén ki-ki eldönti, igaz vagy hamis a kép.

Még a rendszerváltás előtt létrehoztunk - megyei könyvtárak és néhány egyéb könyvtár - egy olyan gazdasági szervezetet, /Könyvtárak Gazdasági Társasága, vagy később, kötelező átalakulás után Könyvtári Egyesülés/ mely nem közvetlenül akart szakmai kérdésekkel foglalkozni, hanem közvetve: olcsón, olcsóbban vásárolni, fejlesztetni, ezekben együttműködni másokkal. Arra gondoltunk a szakmai irányokat kijelöli a minisztérium, a KMK, az egyesület, a kamara és mi ezek megvalósításáért dolgozunk majd, mint egy support cég, forrásokat próbálunk szerezni, összefogással.
Érdekes módon nem így történt, a szervezet a könyvtáraktól közvetlenül kapta az elfogadottságát és bizalmat a fejlesztési elképzelések összehangolására.
Számítástechnikai elkötelezettségünk ott kezdődött, hogy '88 táján a Kulturális Alaptól nyert összegből megvettük az UK adatbázist, TEXTÁR-ban, illetve az un. békéscsabai kölcsönző programot és annak fejlettebb változatát, a szombathelyit elküldtük terjeszteni. Terjedt mint a fertőzés; már volt elérhető árú PC és a könyvtárosságban is, bennünk pedig valami elementáris vágy ezen új eszköz iránt. Nekünk ez kell!
A nemzetközi tapasztalat is az volt, hogy szinte minden országban, az egységes rendszerek hadrendbe állása előtt van egy lokális hálózatokra épülő felvonás. Ne legyen nagy ugrás, érjük be ennyivel. /Csak zárójelben megjegyzendő, néhányunk számára megalázó volt az a lekezelő távolságtartás, mely ekkor az OSZK gépesítését jellemezte: nem aktuális a mi bevonásunk, sőt a tájékoztatásunk se nagyon. Mára a dolog megváltozott: a kudarcok elősegítik a kommunikációt. Lásd bővebben DOBIS-LIBIS./

1991. február 12.

"Az 1991. évre egyetlen közös program megkezdését javaslom: az egységes, a könyvtári munkafolyamatok és szolgáltatások teljességét felölelő számítógépes rendszer kidolgozását." írtam az Egyesülés igazgatótanácsa tagjainak. Majd folytattam kellő naív optimizmussal: "Ehhez rendelkezésünkre áll mindaz a tapasztalat, amit a részprogramok létrehozásában és használatában szereztünk, már rendelkezünk olyan kollégákkal akik jól le tudják fordítani a könyvtári problémákat a számítógépes szakemberek nyelvére, már van bizonyos összehasonlítási alapunk nemzetközi vonatkozásban.
Ez lehetővé teszi elvárásaink pontos megfogalmazását, a program kidolgozásában való részvételünket, és most figyeljenek: megszüntetve kiszolgáltatottságunkat". Szakértői vélemények egyértelműen megerősítik, hogy jelenleg a mi könyvtáraink által használható, PC alapú, hálózatos, továbbfejleszthető, az eddigi fejlesztésekkel és a központi szolgáltatásokkal számoló és elérhető árú program nincs".

Ekkor még nem volt elképzelés és forrás egy lehetséges fejlesztés finanszírozásához, ezért két irányba indultunk. 1991. március 19-én 9 számítógépes cégnek illetve könyvtárnak küldtünk ajánlatkérő levelet, az alábbi szempontokkal.

Kérjük, hogy árajánlatukban térjenek ki még az alábbiakra:

Ezzel szinte egy időben elkezdtük a Közművelődési Alaphoz beadandó pályázatunk megfogalmazását. Ezt április 23-án nyújtottuk be, 25 millió forint támogatást kérve.
Április 10-ig négy cégtől kaptunk különböző tartalmú és lebonyolítását tekintve is eltérő ajánlatot. Így az Országos Idegennyelvű Könyvtártól, az IBAS-BIBLIO-ra, az INTERFLEX nevű cégtől, az ÉGSZI-TISZÁ-tól, az INFOKER-től.
A még konkrét fejlesztési elképzelést nem tartalmazó Közművelődési Alaphoz benyújtott pályázatunkra 1991. júniusában 6 millió forintos válasz érkezett, ami messze elmaradt várakozásunktól és miközben persze lendületet adott a további szervezéshez, teljes mértékben behatárolta mozgásterünket.
Szakbizottságot hoztunk létre, külső szakértők közreműködésével (is). Az így készült anyagot 1991. október 10-én tárgyalta meg az igazgatótanács és igen kemény vita után az INFOKER ajánlatát fogadtuk el. Nincs idő alapos ismertetésére, de talán a leglényegesebbek:

Bár ekkor még nem volt ismert - legalábbis előttem nem -, hogy 6 millió forint támogatást kapunk, az ajánlat ennyiről szólt. (Ezt később leszorítottuk 4,5 millióra.)

Ez időben az előkészítő bizottság sokszor és hosszan ülésezett, rengeteg problémát kellett megoldani, melyek egy része jogi: milyen konstrukció jöjjön létre, másrészt gazdasági; hogyan lehet a semmiből finanszírozni, harmadrészt szakmai: hogyan fogjuk a saját elvárásainkat artikulálni, de egyáltalán összeegyeztetni ennyiféle érdeket és nagyságrendet. (Ezek mindegyike megoldatlan maradt, és ezért folyamatosan elbizonytalanította a fejlesztést.)

1991 decemberére került több menet után olyan állapotba a kutatás-fejlesztési együttműködési szerződés, hogy azt december 18-án kölcsönösen aláírtuk.
Olyan volt mint a mesében: kaptunk pénzt, volt egyetértés, megszületett a szerződés tele jogokkal és vállalt kötelezettségekkel, kötbérekkel és határidőkkel. Hja, azok a határidők.

Az első: 1992. december 31.

Kialakítottuk a csatlakozás, már korábban említett feltételeit, 1992. január 29-én a FSZEK-ben tájékoztatót tartottunk. Ajánlatunkra az első menetben 106 könyvtár mondott igent, ebből 65 a TEXTAR adatbázist is megvásárolta.

Az 1992-es év maga volt a bizakodás és a harmónia. Év vége közeledtével egyre többet hallottam az INFOKER akkori vezetőjétől a nehézségekről, határidőkről, a könyvtárak közreműködésének elégtelenségéről, de volt akkora merészség benne, hogy most más fogalmakat ne használjak, hogy 1993. január közepén programátadó bemutatásra voltunk hivatalosak a Közgazdaságtudományi Egyetem előadótermébe. Kínos kudarc, személyes kudarc is, hiszen a vak bizalomnak az ilyen foka joggal megengedhetetlen.

Kegyetlen időszak következik:

a bizalom minden relációban megszűnik, vagy minimálisra redukálódik, kétségbeesett próbálkozásokba kezdünk a fejlesztés továbbvitele, vagy minimális veszteséggel járó befejezése érdekében. Ez utóbbi teljesen reménytelenné vált:

Közben már el kellett számolni a pályázati pénzzel, hát nem volt semmi, de még be lehetett állítani úgy, hogy a dolgok jó irányba mennek, a könyvtárakban folyik az előkészítés, tanfolyamokat tartunk, gépeket is vettünk erre a célra. Közben pályázhattunk újra a Közművelődési Alapnál. Egyszer meg is ítéltek 2,5 millió forintot, bíztattak a Szerencsejátékhoz benyújtandó pályázatra is aztán megfagyott a létkör körülöttünk. Hosszú és megalázó, de különösen szakszerűtlen kötözködés kezdődött a minisztérium részéről, az újabb támogatást visszavonták, ahol lehetett keresztbe tettek.

Újabb határidő: 1993. május 31.

Idézet az INFOKER elnökének április 26.-i leveléből:

"Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a TEXTLIB rendszer teljes átadása minden erőfeszítésünk ellenére súlyos késedelmet szenved. Ennek a mindkét oldalnak - megrendelőknek és a fejlesztőnek - egyaránt komoly gondokat okozó helyzetnek a fő okait és a nehéz helyzetből való kivezető utat kívánom az alábbiakban felvázolni.

A TEXTLIB rendszer fejlesztési munkái 1991-ben kezdődtek meg. Bár a legelső tervek is egy komplex és általános könyv-tárgépesítési rendszert céloztak meg, úgy tűnik, alábecsültük annak a jelentőségét, amelyet a kezdeti héttagú megbízói kör 140 fölé növekedése okozott. Most is meg vagyok győződve, hogy alapjaiban helyes volt a szakbizottságok létrehozása és a felhasználói igények általuk való összegyűjtése egy rendezettebb formában. Ezek a szakbizottságok viszont nem mind dolgoztak megfelelő hatékonysággal, egyes területeken aránytalanul kevés visszajelzést, specifikációt kaptunk, s azt is nagy késéssel. Ez is bizonyos fokig hozzájárult rendszerszervezési munkáink lemaradásához - bár természetesen nem szabadott volna túlzott mértékben a szakbizottságokra támaszkodni, ami jelentős késedelmet eredményezett.

A késedelem másik fő oka paradox módon elsősorban a megrendelők - vélt vagy valós - érdekeit szolgálja. Az INFOKER fejlesztői gárdájának nagyfokú szakmai igényessége egy olyan rendszerspecifikációt hozott létre, amely igen magas színvonalat képvisel, messzemenően kiszolgálja a rendszer kezelőjének igényeit és igen hatékony, a későbbiekben jól fejleszthető kódot eredményez. Ugyanakkor ennek a magas színvonalnak az előre becsültet jelentősen meghaladó ráfordítás lett az ára.

A Könyvtári Egyesülés - mint a megrendelők képviselője - és az INFOKER munkatársai 1993. március 5.-én rögzítették a folyamatos átadás és párhuzamos tesztelés menetrendjét. Ennek részünkről mindezidáig sikerült eleget tennünk. Ezáltal mostanra kialakult a kölcsönzési rendszer az alapfunkciók működése mellett, ami azt jelenti, hogy mód van adatok bevitelére és visszakeresésére is. Sajnos a tesztelőktől még elég kevés visszajelzést kapunk, ez nyilván a nehézkesebb részenkénti tesztelhetőségnek is következménye.

Feltétlenül ki kell térnem arra is, hogy szerződésünk értelmében a késedelmes szállítás súlyos anyagi következményekkel jár a fejlesztő számára. Nem titok, bár nem éppen kellemes állapot az sem, hogy - éppen amiatt, mert a TEXTLIB fejlesztés cégünk minden kapacitását leköti - az INFOKER likviditási helyzete meglehetősen rossz. Ezért kevés remény van arra ,hogy rövid időn belül képesek lennénk a jelentős összegű kötbér kifizetésére. Ezért az alábbiakat javasoljuk a probléma feloldása érdekében. A megrendelő könyvtárak elállnának a kötbér-igénytől, mivel nekik sem érdekük az INFOKER fizetésképtelen helyzetbe hozása. Ugyanakkor mi megfelelő mértékű túlteljesítéssel próbáljuk ellensúlyozni ezt a gesztust. Ez a túlteljesítés három területen nyilvánulhatna meg: az eredeti megállapodáson felüli program-elemek leszállításában, a rendszer installálásában való közreműködésben és bizonyos mennyiségű betanító tanfolyam térítésmentes szolgáltatásában. A tennivalók részletes meghatározását később jegyzőkönyvben kellene tisztáznunk, amire logikusan csak a TEXTLIB átadása után kerülne sor.

Véleményünk szerint a május 31-re tervezett végleges átadási határidő tartható és jelenleg is folyamatosan mindent elkövetünk ennek érdekében. Ugyanakkor kérem Önöket arra, hogy a tesztelés folyamatos legyen, ill. annak eredményéről "folyamatos visszajelzést kapjunk."

Majd jegyzőkönyv és jegyzőkönyv és helybenjárás, aztán egy fontos levél '93 november 22-én a Kisszövetkezet négy munkatársa által aláírva. Ennek alapján újraindul a gondolkodás, talán ennyire együttműködve még soha.

Új szerződés születik 1994. február 16-án. Befejezési határidő: 1994. december 31.

Közben Szakmai Fejlesztő Csoportot hozunk létre, de anyagilag ellehetetlenül a fejlesztés. A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert 3 millió forint három feladatra használódott fel:

Nem volt más alternatíva előttünk, mint pénzt szerezni a további fejlesztés - reményeink szerint a befejezés eléréséig.
Persze sok minden tarkította az oda vezető utat. Elsősorban az együttműködés keretei voltak nagyon ingatagok a SZFCS és az INFOKER között. A moderátor (én) szerepe pedig teljesen reménytelen volt, eszközök hiányában. Az 1995-ös év ezzel a kínlódással ment végbe, de azzal az eredménnyel zárult, hogy végre novemberben a tervezett 5 modul közül hármat a 140 könyvtár átvehette és megindíthatta az otthoni munkát.
Ennek a jelentősége a teljes bizalmatlanság okán nem kapott megfelelő hangsúlyt és bizony kevés könyvtárban kezdődött komoly munka. Kevés volt a tudás is, hiszen alig-alig volt értékelhető tanfolyam.
Újabb pályázat 1996. márciusában.

"A TEXTLIB program külső specifikációjának elkészülte és a programozás elkezdése után már látszott, ez a fejlesztés sokkal jelentősebb és biztosabb anyagi alappal valósítható csak meg viszonylag rövid idő (2-3 év) alatt. Komoly gondot okozott a különböző nagyságrendű és szerepkörű könyvtárak eltérő igényeinek a megfogalmazása, egyeztetése és "leprogramozása".

A fejlesztésben részt vevő 140 könyvtár 1995 novemberében átvette az 5 tervezett modul közül az alábbi hármat: bibliográfia, OPAC, olvasószolgálat. Elkészült a rögzítési útmutató, valamint az általános rendszerszolgáltatások, - USER - interface: beviteli, megnéző - módosító, lekérdező modulok, valamennyi dokumentumtípushoz; hálózati kommunikáció; többfelhasználós adatbázis-kezelő; naplózó-helyreállító, adatbázis újraépítő újraindexelő alrendszerek.
A fejlesztésben résztvevők rendelkezésére áll a TEXTLIB-be áttöltött UK adatbázis 1964-1993. Több tanfolyam és rendszergazda képzés is része volt az eddigi munkának, míg a tesztelésben sok szakember, illetve könyvtár vett részt.
Be kell látnunk, hogy a feladat nagysága, bonyolultsága és költségigénye az indulásnál nem lett megfelelően meghatározva, de a fejlesztés nem kapott elégséges szakmai támogatást sem.
Mára azonban bebizonyosodott, hogy az elkészült modulok jól használhatók, kellően rugalmasak ahhoz, hogy ezt a nagy intézményi kört megfelelően szolgálják, és ma sem kapható általánosan bevezethető szoftver a városi könyvtárak számára elfogadható áron.

A Könyvtári Egyesülés, bírva a Könyvtári és Informatikai Kamara megyei és városi tagozatának támogatását az elkövetkezendő két évben be kívánja fejezni a fejlesztést és ezzel részben párhuzamosan a betanítást, oktatást is koordinálja. Ennek jogi keretét a fejlesztő szervezettel kötendő új, erre vonatkozó, szerződés biztosítaná. A két hátralévő modul, a monografikus szerzeményezés és az időszaki kiadványok alrendszereinek specifikálása részben kész, részben az INFOKER készíti el, míg az elkészült programozásokat felkért könyvtárak, szakemberek tesztelik és véglegesítik majd.

A fejlesztés eredményeként a megyei és döntően a városi könyvtárak egy korszerű, feltöltött adatbázissal is rendelkező, a mások által HUNMARC formátumban létrehozott rekordok fogadására képes hálózati, integrált program használói lehetnek. Ezzel biztosított lesz számukra, hogy az egyéb könyvtári területektől meglévő elmaradottságukat részben csökkentsék, és az együttműködésben - munkamegosztásban részt vegyenek.

Újabb egyezkedés, számolgatás, vita és remény és persze újabb fejlesztési szerződés.
Miben más a többitől:

Ugyanakkor az eredeti szerződés jelentős kötelezettségeit fenntartja az INFOKER-rel szemben, illetve az Egyesülés 20 teljesjogú szoftverhez jut.

És persze újabb határidő: 1997. december 31.

Itt azonban érdemes megállni egy pillanatra... hiszen azért vagyunk itt, hogy áttekintsük a jelenlegi készültségi fokot és nézzünk a jövőbe is.

Joggal kérdezhetik, én is szoktam magamtól, miért csináltam, vagy többes számban, miért csináltuk végig (végig?), szóval eddig ezt a munkát?
Nem mazohizmusból, nem a leselkedő dicsőség okán, nem is elhivatottságból. Egyszerűen, mert résztvettem egy folyamat beindításában és az olyanná vált mint egy mókuskerék.
Nehéz és kemény tanulási folyamat volt ez mindannyiunk számára, ma már nem, vagy nem így csinálnánk, de válságmenedzselési gyakorlatnak feltétlenül megfelelt.
Ugyanakkor ma már nem a programon, nem a fejlesztőkön, nem a külső környezeten múlik, hogy az e rendszerhez csatlakozott könyvtár elkezdi-e a tényleges munkát, vagy sem. Én tudom, hogy teljes bizonyossággal állítható, minden, egy számítógépes program bevezetésére fordított energia megtérül, minden rögzített bibliográfiai tétel érték, minden könyvtárosi számítógépes többlettudás szolgáltatóképességünket fokozza.
Ma a fejlesztési irányok nagyon meghatározottak, és egyedileg bejárhatatlanok. Ezért is kellene felgyorsítani és kiterjeszteni együttműködésünket, majd ennek a két napnak a tapasztalata alapján is.

Békéscsaba - Szolnok, 1997. november 24.

Vissza a kezdőlapra