| „V.: Nem mehetünk. E.: Miért? V.: Godot-ra várunk.” (Beckett, S. )
|
1996 június 1-én neveztek ki a BGYTF Központi Könyvtárának igazgatói beosztásába. Vezetői programom lényege az egység valamennyi munkafolyamatának automatizálása volt. Ez magában foglalja a desideráta, a rendelés, a leltározás, a formai és tartalmi feltárás, a kölcsönzési tranzakciók, és a folyóirat-érkeztetés folyamatának számítógépes támogatását.
A program kidolgozásakor két szempontot próbáltam részletesen elemezni:
A második kérdést nem igazán népszerű feltenni a mai világban. A konferenciákon, levelezési listákon, szaklapokban Internet, üzleti információ, PR és egyéb mágikus hangzású szavak repkednek, viszont nagyon kevés szó esik arról, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek a gyakorlatban sok magyar könyvtár számára, illetve mivel teszik jobbá, hatékonyabbá a könyvtárosok munkáját. A nyilvánosság előtt sikersztoriként jelenik meg egyes magyar könyvtárak automatizálása, közben informális beszélgetéseken, konferenciák szüneteiben sok könyvtáros panaszkodik arra, hogy sok a hálózatukon az üzemzavar; az informatikus tévedésből letörölte az adatbázist és nem volt jó mentés, így több hónap munkája semmisült meg; a gép által jelzett lelőhelyen nem található a keresett könyv; a hagyományos nyilvántartások már nem használhatóak, a gépi nyilvántartás pontatlan; sokkal többet kell dolgozni, és még csak nem is látják ennek a munkának a végét. Arról már nem is beszélek, hogy mindenhol az automatizáláshoz szükséges anyagi források hiányáról beszélnek.
Mindenki, aki ismeri a nézeteimet tisztában van azzal, hogy az előbb leírt sorokkal nem azt kívánom mondani, hogy felesleges a könyvtárak automatizálása. Ez már azért sem igaz, hiszen lassan több mint öt éve szinte csak ezzel a kérdéssel foglalkozom.
Könyvtárosi pályafutásom még főiskolás koromban indult a helyi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola könyvtárában. Az volt a feladatunk, hogy a könyvtár kb. 20000 kötetes rendezetlen dokumentumhalmazát számítógépes úton feldolgozzuk és rendezett könyvtári gyűjteményt alakítsunk ki.
Ezt a munkát a Pclib nevű rendszerrel kezdtük, majd a munkát az SR lib könyvtári és dokumentációs rendszer üzembehelyezésével fejeztük be. 1994-ben a főiskolai diplomám megszerzése után kerültem a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba mint az intézmény lokális hálózatának üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős könyvtáros.
Még éppen idejében érkeztem, hogy tanúja legyek a KTRKS temetésének és az SR lib kölcsönző modulja elindításának. A váltást az indokolta, hogy a KTRKS már nem volt képes megbízhatóan kezelni a könyvtár kölcsönzési tranzakcióit. A program elérte azokat a korlátokat, amelyek az összeomlásához vezettek.
A megyei könyvtárban eltöltött másfél év során részt vettem az SR lib további moduljainak – katalogizáló, leltári, folyóirat analitika – munkarendbe állításában . A rendszer működtetése terén kedvező tapasztalatokat szereztem.
Időközben a könyvtár megvásárolta az ALEPH könyvtári rendszert és volt alkalmam ezzel a rendszerrel is megismerkedni, bár a megyei könyvtár mind a mai napig az SR libbel dolgozik.
Éppen az eddigi munkahelyeimen szerzett tapasztalatokra alapozva nyugodt szívvel kijelenthetem: meggyőződésem, hogy egy bizonyos nagyságrend felett elkerülhetetlen és szükségszerű ennek a feladatnak a végrehajtása, hiszen csak ez teszi lehetővé ezen könyvtárak zavartalan működtetését a mai világban, azáltal, hogy racionalizálja a könyvtár munkaszervezetét és optimalizálja a könyvtár rendelkezésére álló erőforrások felhasználását.
Viszont nagyon fontos azt is tudatosítani mindenkinek önmagában, hogy a gépek és programok megvásárlása, az Internet telepítése a könyvtárakban nem egyenlő a gépesítéssel és egy országos könyvtári hálózat kialakításával. Sőt, igazán csak a fentiek beszerzése után kezdődik az egyes intézmények legtöbb könyvtárosának aktív részvétele a fejlesztési programban.
Sohasem szabad elfelejteni, hogy egy könyvtár korrekt, szakszerű automatizálása nagyon kemény, intellektuális munka a könyvtárosok számára, amely során vért kell izzadni az első eredmények eléréséért. Ezt a munkát természetesen megfelelő szervezéssel lehet gyorsítani, kellemesebbé lehet tenni, azonban nem lehet kiküszöbölni.
Fontosnak tartom elmondani, hogy fájdalmas csalódás fogja érni azokat a könyvtárakat, ahol úgy gondolják, hogy a számítógépek telepítése csak annyit jelent, hogy az addig manuálisan végzett munkát számítógépen fogják elvégezni. Nem, az automatizálás csak akkor lesz igazán hatékony, ha a gépek által kínált lehetőségeket kihasználva újragondolják az intézmény munkaszervezetét, szervezeti felépítését. Akik még nem indultak el ezen az úton majd látni fogják, akik pedig már úton vannak kezdik érzékelni, hogy egyes munkakörök eltűnnek, illetve újak jelennek meg, amelyekre meg kell találni a megfelelő embereket.
Nem elhanyagolható a siker érdekében az intézmények vezetői hozzáállásának minősége sem. A legtöbb eddig általam tapasztalt problémát az okozta, hogy a beosztott könyvtárosok úgy érezték, hogy ez a folyamat nem értük, hanem ellenük történik. Az automatizálásban nem aktivizálták magukat, hanem a passzív rezisztencia állapotába menekültek. Ennek oka elsősorban nem a könyvtárosokban, hanem a legtöbb esetben a program végrehajtásáért felelős személyek viselkedésében keresendő. A munkatársak bevonása a gépesítés folyamatába komoly pedagógiai feladatot kell hogy jelentsen minden könyvtárigazgató számára, aki komolyan végre akarja hajtani intézményében a könyvtári munkafolyamatok gépesítését.
Azt automatizálás értelmét a könyvtárosok csak akkor tudják majd pontosa megérteni, ha ugyanazt a munkát jóval rövidebb idő alatt, sokkal pontosabban tudják elvégezni, mint az automatizálás előtt. Amennyiben ez nem következik be, nincs értelme a munkának.
Amikor a szolnoki megyei könyvtár igazgatóhelyettese, Takáts Béla azzal a kéréssel keresett meg, hogy tartsak egy előadást az általuk rendezett TextLib konferencián, igencsak meglepődtem. Hiszen, mint már korábban említettem, eddigi munkahelyeim egyikén sem dolgoztam még ezzel a rendszerrel, és jelenlegi beosztásom elfoglalásakor sem fordult meg a fejemben, hogy a TextLibet használjam a BGYTF Központi Könyvtárának automatizálásához. Ennek ellenére nem sokat gondolkodtam, a felkérést elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy nem haszontalan elmondani az érdeklődő könyvtárosoknak, hogy milyen tapasztalatokat szereztem más általam már többé-vagy kevésbé használt rendszerek üzemeltetésével kapcsolatban, és úgy gondolom, hogy jelen sorok elolvasása után el tudják dönteni, hogy milyen választ adnék a fenti kérdésre.
Első talákozásom a programmal még főiskolás koromban történt, amikor egyik oktatónk hatalmas lendülettel magasztalta jelen programot és be is kívánta mutatni nekünk a TextLib demóját működés közben, azonban hiába telepítette a rendszert, nem tudta a programot elindítani.
A következő találkozásunk a helyi megyei könyvtárban történt, amikor az igazgató – Nagy László – rendszeresen elhozta a fővárosból a program újabb és újabb verzióit. Én őszintén próbáltam megismerkedni a rendszerrel, hiszen ekkor még úgy látszott, hogy a megye könyvtárai ez a rendszert fogják használni és a megyei könyvtárra fog hárulni ezen telepítések karbantartásának feladata. Azonban néhány hetes próbálkozás után befejeztem a TextLib tanulmányozását, miután egyre unalmasabbnak találtam azt, hogy az egyes menüpontok kiválasztása után olyan képernyőüzeneteket kaptam amelyek szerint az elindítani kívánt programrész éppen javítás alatt áll.
Harmadik találkozásunk már a jelenlegi beosztásom elfoglalása után történt. Ekkor kaptam egy levelet a könyvtári egyesüléstől, amelyben feltették a kérdést, le kívánok-e mondani a TextLib használatának jogáról, ha igen, akkor amennyiben találok egy olyan könyvtárat, aki hajlandó átvenni ezt a jogot, akkor visszakaphatom a fejlesztésre befizetett pénzt. Én mint a könyvtár igazgatója a használat jogáról lemondtam, és többet ezzel részemről a TextLibbel nem is kívántam foglalkozni. Azonban néhány hónap múlva több könyvtár is megkeresett azzal, hogy átvennék a használat jogát. Elgondolkodtató, hogy a számukra legfontosabb kérdés mind a két esetben az volt, hogy áruljam el, miért mondtam le a TextLib használatának jogáról.
Azt mindenképpen el kell mondanom, e találkozások során nagyon sok kétely fogalmazódott meg bennem e programmal szemben. E kételyek egy része objektíven, tényekkel alátámaszható, a másik része viszont már szakmai beállítódások különbözőségéből fakad, inkább filozófiai síkon mozog, és a legjobban a „hitvita” kifejezéssel lehetne jellemezni.
Az első komoly problémát az jelenti számomra, hogy a TextLib minden bizonnyal integrált könyvtári rendszer lesz egyszer, sőt immár öt éve kellene, hogy az legyen, azonban mindez számomra a mai napig nem igazolódott be. Hiányzik a rendszer folyóirat-érkeztető modulja és mind a mai napig nem tesztelték érdemben a szerzeményezési modult sem. Vagyis nem fedi le valamennyi könyvtári munkafolyamatot. Jelenlegi munkahelyemen a folyóirat-érkeztető modul hiánya kezelhetetlen problémát okozna, hiszen a szakirodalmi információk elsődleges forrásai egyre inkább a folyóiratok. Ezek feldogozása és visszakereshetősége elsődleges egy szakkönyvtár esetében.
Gyakorlatilag a viszonylag nagy számú felhasználó ellenére sem lehet igazán látványos gyakorlati megvalósulásokról beszélni. Ennek okát most nem kívánom kutatni, hiszen nem áll a rendelkezésemre kellő mennyiségű információ.
Annyi bizonyos, hogy az elmúlt évek során számos egykori TextLib felhasználó választott más utat önmagának. Közöttük sok olyan könyvtár is, amely nagyon nagy energiát fektetett be a rendszer eddig elkészült moduljainak tesztelésébe. Közöttük több megyei könyvtár is található. Ez azért fontos információ, mert a legtöbb megyében mind a mai napig komoly gondot fordítanak a megyei hálózatok módszertani segítésére. Ilyen segítségre lesz szüksége a városi könyvtárak többségének is az általa kiválasztott rendszer honosításához és üzemeltetéséhez is. Nem sok városi könyvtár van olyan helyzetben, hogy egy ilyen rendszer szakszerű karbantartásához értő szakembert alkalmazzon főállásban. Tehát ez a feladat a megyei könyvtárakra hárul. Azonban az ottani informatikusnak elsősorban a saját intézményi rendszerét kell ismernie, és ebből akár az is következhet, hogy nem fogja okvetlenül megfelelő mélységig ismerni az adott városi könyvtár által használt másik rendszert. Így az adott könyvtár ebből a szempontból könnyen magára maradhat, ami nagyon komoly problémákat okozhat. A legtriviálisab üzemzavar, pl. egy áramszünet is adatbázis sérüléshez vezethet, amit esetleg nem tud az adott könyvtáros önhibáján kívül javítani és a rendszere akár több napig is állhat. Ilyen esetekben a könyvtárt nem zárhatja be, tehát vissza kell térnie a manuális munkához, és a hiba elhárítása után végig kell vezetnie a rendszeren az adatállományok időközben bekövetkezett változásait. Hangsúlyozni kívánom ez a probléma nem TextLib specifikus, a többi rendszerrel is megeshet.
A második problémakört azok a felvetések alkotják, amelyek nem a rendszer objektív hiányosságaira mutatnak rá, hanem az én és a TextLib fejlesztői és támogatói felfogásának különbségében rajzolódnak ki. Ezek a különbségek nem képezhetik igazán egy vita tárgyát, hiszen az általam kifogásolt dolgok ugyanolyan helytállóak lehetnek bizonyos helyzetekben, mint amilyen problémát jelenthetnek egyes könyvtárak számára az én érveim. Ezek a kifogások egyáltalán nem csökkentik azoknak a programozóknak és könyvtárosoknak az érdemeit, akik hatalmas energiát fektettek már ebbe a rendszerbe.
Az első ilyen jellegű kifogásom, hogy ma már feleslegesnek tartom a rendszer érdemeként hangoztatni azt a munkát, amellyel annak idején megoldották a TextLib hálózati üzemeltetését egy saját hálózati rendszer leprogramozásával. Óriási programozói teljesítmény, csak az a kérdés hogy érdemes e egy olyan munkát elvégezni, amit sokkal nagyobb cégek már elvégeztek és most is folyamatosan fejlesztik ezeket a termékeiket. Való igaz, hogy a program megírásának kezdetén ezek a szoftverek nem voltak elérhetőek a legtöbb könyvtár számára, azonban ez ma már nem felel meg a valóságnak. Az önmagában még nem igazolja ennek a fejlesztésnek a mai helytállóságát, hogy öt éve még erre szükség volt.
A számítástechnika az a része világunknak, ami a lehető legdinamikusabban fejlődik, ami korszerű ma az holnap már meghaladottá válik. Szinte havonta jelennek meg az újabb és újabb hálózati szoftverek, relációs adatbáziskezelő-rendszerek. Akkor felvetődik bennem az a kérdés, hogy nem szerencsésebb-e olyan rendszert kiválasztani a lehetőségeim fügvényében, amelyek már a fejlesztőrendszerből, illetve az operációs rendszerből következően is magukban hordozzák az állandó továbblépés lehetőségét.
Még ma sem készült el a folyóirat-érkeztető mudul, de elkészült a WWW felület. Persze, ma ez is nagyon fontos, hiszen kiírták a KözElKat pályázatot és újra ki fogják írni, csak azt szeretném megkérdezni, ha nem tudom a folyóiratokat feldolgozni, illetve még nem dolgoztam fel a saját könyvtári állományomat, akkor mit fogok kerestetni az Interneten érdeklődő olvasókkal?
Természetesen, biztos hogy előbb vagy utóbb el fog készülni a TextLib folyóirat-érkeztető modulja is, csakhogy nekem erre tegnap lett volna szükségem és nem ma és legkevésbé holnap. Az általam vezetett könyvtárban most kell végrehajtani a technológiaváltást és nem holnap kell elkezdeni. A felsőbb vezetésnek többször is elmondhatom azt, hogy még nem készült el az általam megvásárolt rendszer, de egy idő után már nem fogják ezt a kifogást elfogadni, sőt esetleg azt fogják mondani, hogy a hiba talán az én szakmai felkészültségemben rejlik, hogy nem tudok érdemi eredményeket felmutatni.
Az előző bekezdésekben arról írtam, hogy milyen érvek hatására vetettem volna el a TextLib használatának a lehetőségét a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Központi Könyvtárában, azonban be kell vallanom, hogy ezeket az érveket most gondoltam először végig, mert az általunk használt szoftver kiválasztásakor meg sem fordult a fejemben a TextLib bevezetésének gondolata, sőt nem is voltam abban a helyzetben hogy erre gondolhassak.
Könyvtárunk még 1995-ben az OMFB mecenatúra pályázatán elnyerte az ALEPH integrált könyvtári rendszer beszerzéséhez szükséges összeget. A rendszert telepítették a számítóközpontban elhelyezett szerverre, azonban objektív okok, a főiskolai hálózat működésének problémái miatt az érdemi munka nem indult el. A könyvtárban nem volt olyan szakember, aki képes lett volna ellátni az adott DEC szerver felügyeletét, éppen ezért a szerver könyvtári elhelyezésének gondolata fel sem merült akkor. Az egység átvétele után gyorsan világossá vált számomra, hogy az ALEPH elindításához továbbra sem adottak az objektív körülmények. Éppen ezért kellett keresnem egy olyan rendszert, amely alkalmas minazoknak a feladatoknak a megvalósítására, amelyekről már korábban is beszéltem. Továbbá a program nagyszámú felhasználó esetén is megbízhatóan futtatható pc-s környezetben, pl. Novell hálózaton. A választásom így esett az SR lib könyvtári és dokumentációs rendszerre.
A rendszer folyóirat-érkeztető modulját indítottuk el először. Jelenleg 623 periodikum szám és példány adatairól szolgáltat naprakész információkat.
1996 szeptember 1-jén indult el 16 ezer rekorddal a kölcsönző modul. A munkafolyamatok megfelelő szervezésével, és a könyvtárosok erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült a dokumentumok gördülékeny kölcsönzését elindítani.
A kölcsönzés elindításásval egyidőben indult el a könyvtári állomány retrospektív feldolgozása. Jelenleg közel 90000 kötet adatait rögzítettük a rendszerben. Gépen van már a kölcsönözhető állomány jelentős része, hamarosan elindul az olvasóterem felszerelése.
1997 január 1-jétől a könyvek rendelése és leltározása is számítógépes úton történik. Természetesen, a könyvtári rendszerek ismérveinek megfelelően a rendszerben érvényesül a kontrollált adatbevitel és az egyszeri rögzítés, többszöri felhasználás elve.
1997 tavaszán kezdődött el a folyóiratok repertorizálása, illetve a főiskola oktatói publikációinak számítógépes feldolgozása.
Jelenleg a rendszert egyszerre 20-25 terminálról használjuk, illetve ez a szám a főiskolai hálózatba történő bekötés után egyre jobban növekszik.
Ma már valamennyi könyvtáros számítógépen végzi munkáját, a rendeléstől a kölcsönzésen keresztül a tájékoztatásig. A fentiek tükrében nyugodt szívvel állíthatom, hogy a rendszer kiválasztása helyesnek mondható. Én személy szerint az elmúlt évben történtek legnagyobb tanuságának azt tartom, hogy a könyvtárosok pozitív hozzállását sikerült a program elindításakor kialakítani és elhitték azt, hogy képesek az új feladatokkal megbirkózni. Ha előfordultak, vagy előfordulnak törések a fejlesztés során, azt szinte mindig az okozza, hogy személy szerint én nem fordítok elég gondot a mindennapi problémák némelyikének végleges megoldására. Köszönettel tartozom a könyvtár valamennyi dolgozójának az elmúlt másfél év eredményeiért, hiszen ezeket az eredményeket csakis az ő munkájuknak köszönhetően érhettük el.
A szolnoki konferenciára készülve végigolvastam az elmúlt évek könyvtári szaksajtójának a TextLibbel foglalkozó cikkeit és kíváncsian vártam a konferencián elhangzó előadásokat is.
Mára, amikor néhány héttel a konferencia után e sorokat írom, egyre erősebbé válik bennem az az érzés, hogy a TextLib egyszerre több és kevesebb mint egy integrált könyvtári rendszer, szó szerint kevesebb, hiszen hét év fejlesztés után se készült még el az első teljes verzió, másrészt több, mert a története a magyar könyvtárak automatizálásának nagyon tanulságos, elkeserítő és egyben bíztató fejezete. Úgy érzem a TextLib a magyar könyvtárügy „szent tehene”. Nem illik „bántani”, de ma már egyre nehezebb megmagyarázni, hogy miért nem működik abban a több mint száz könyvtárban, amelyekben használhatnák.
Lassan ideje lenne ezt a fejlesztést végleg lezárni és érdemes lenne levonni a megfelelő szakmai és anyagi tanulságokat. Ezután ha a szakma szervezetei úgy gondolják, mindenképpen érdemes lenne ezeknek a tanulságoknak a birtokában hozzákezdeni egy új rendszer fejlesztéséhez.