Ajánlás

A kedves érdeklődő figyelmébe ajánlom a Verseghy Könyvtár legújabb kezdeményezését: az internetes helyi/megyei zenei gyűjteményt, mely megyénk zenei múltját hozza közelebb, zeneművészeti értékeit veszi számba. Tapasztalatom szerint a fiatalok, a bennünket követő nemzedék szívesen visszatér a korábbi értékekhez, ha tudomást szerez róluk. A múlt és jelen összefogását, az összefogásban rejlő erő érvényre-jutását, a lehetőségek megtalálását könnyíti meg Károly Nóra és Szeifertné Balázs Ildikó gyűjtőmunkája, mely minden elektronikus felhasználó használó nevében köszönetet érdemel. A művészetek, a zeneművészet időtálló, természetfölötti szerepe Orfeusz óta ismert. Múltunk ismerete nélkül a jelen nem teljes, illetve a jövő kevéssé alakítható. Pulszky Ferenc írja a múlt megbecsüléséről:
"A múltnak képviselői az emlékek, ezek testesítik meg a köteléket, mely bennünket összefűz, szent őrzésük a nemzetiség első kötelessége."
A zenetörténeti gyűjteményt tanulmányozva érdekes gondolatra jutottam. Csak az értékekkel élő, értékeiket fontosnak tartó elődök állítottak emléket jeles zenészeiknek, együtteseiknek (szobor, síremlék, nyomtatott anyag, sajtóban való megjelenés stb.). Gyakran elfelejtjük azokat, akik figyelmet érdemelnének, pedig példájuk a jelen társadalmát is erősítené, gazdagítaná. Ajánló soraimban kérem mindazokat, akik meghívók, nyomtatott anyagok, visszaemlékezések birtokosai megyénk zenei múltját illetően, osszák meg kincsüket a nyilvánossággal! Legyen, lehessen példánk a múlt üzenete! A könyvtárosok a Verseghy Könyvtár gyűjteményei felhasználásával állították össze a megye zenetörténetét, melyet tovább építeni, gazdagítani kell és lehet.
A gyűjtemény felépítése: Kezdőlap, Népzenénk, Arcképcsarnok, Emlékhelyek, Irodalom, Linkgyűjtemény lehetőséget ad további értékek csatlakoztatásához (e-mail cím: knora@ vfmk.hu).
Kodály Zoltán gondolatával induljon az internetes gyűjtemény sikeres útja, mely a zene és ének, a példát adó civil zenei szerveződések, nagy személyiségek társadalomépítő, lelket gazdagító erejére irányítják figyelmünket:
"...minden nagy művészetnek kettős arca van: mennél régibb századokba nyúlnak vissza gyökerei, annál messzibb jövőbe sugárzik ki. A fa koronája oly magasra nő, amilyen mélyen fúródik gyökere a talajba. A magyar zene is: minél mélyebben bocsátja gyökereit a magyar lélek talajába, annál magasabbra nő a koronája, annál tovább él."

Vajna Katalin
Csokonai alkotói-díjas karnagy,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ny. címzetes vezető főtanácsosa
Szolnok, 2009. 10. 06.