Kezdőlap
Települések
Martfű
Mesterszállás
Mezőhék
Mezőtúr

MEZŐTÚR
mezotur002

2. világháborús emlékmű
 
A katonai veszteségek mellett számos civil áldozatot szenvedett Mezőtúr. A legsúlyosabb csapás az 1944. szeptember 1-jei amerikai bombázás volt, amelyben 59 helyi lakos vesztette életét. Október 7-én egy szovjet gépesített hadtest és az I. Román Hadsereg egységeinek megérkezésével ért véget a 2. háború Mezőtúron.
E. Lakatos Aranka, Balogh Géza, Borbás Tibor és Győrfi Sándor, a mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep szobrászainak közös alkotása az 1993-ban felavatott emlékmű a Városháza előtti parkban. A művészek a mementót a városnak adományként ajándékozták.
(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

mezotur010

2. világháborús emléktábla
 
A Refomátus Gimnázium hősi halottai emlékére emelt tábla az iskola épüetében. Az emléktáblát 1996-ban a Túri Szent Eklézsia és az Öregdiákok Egyesülete készítette.
(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

mezotur006
 

Holokauszt emlékkő
2009-ben emlékhelyet állítottak Mezőtúron a városból elhurcolt magyar zsidók tiszteletére az egykori gettó közelében, a mai főiskolai épület előtti téren. A gettót a Márer és Társa Téglagyár telepén alakították ki, ahová 1944. május 27-én kb. 450 embert deportáltak. Innen egy hónappal később Szolnokon keresztül a foglyokat a lengyelországi táborokba szállították, ahonnan 176 elhurcolt mezőtúri soha nem tért haza. Az egykori mezőtúri Ritter család leszármazottai 2009-ben emléktábla elhelyezésére kértek engedélyt a városi képviselő-testülettől, amellyel a holokauszt helybeli áldozatainak. A városból elhurcolt zsidó polgárok emlékének kívántak adózni. A testület hozzájárult ahhoz, hogy a volt mezőtúri gettó területén 2009-től tábla őrizze az áldozatok emlékét. Az emlékkövet Szabó András, a mezőtúri Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület elnöke faragta ki. (Forrás: A túlélők is jelen voltak a megemlékezésen = Új Néplap 2011. június 20.)


  mezotur003

Szovjet katonai emlékmű
 
A Városháza előtti parkban állt a rendszerváltásig a szovjet katonai emlékmű.
(Kép forrása: Mezőtúr képekben. Mezőtúr, 1974.)

mezotur004

Hősök sírja
 
(Kép forrása: Mezőtúr képekben. Mezőtúr, 1974.)

mezotur007

Hadikórház
 
A város leánygimnáziumában 1943-tól a Vöröskereszt által működtetett hadikórházat rendeztek be, amely a háború végéig működött.
(Kép forrása: Évkönyv a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium...fennállásának 100. évfordulójára. Mezőtúr, 1997.)

mezotur005

Hortobágy-Berettyó-híd
A mezőtúri közúti híd rácsos vasszerkezetét 1944-ben felrobbantották. A helyreállítás csak ideiglenesen történt meg a régi felszerkezettel. A híd átépítése vasbeton szerkezetűre csak 1965-ben készült el.
(Kép forrása: Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében)