1944 őszére egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarország is hadszíntérré válik. Az előjelek már egy éve mutatkoztak: 1943 nyarán a szovjetek több győzelmet arattak a keleti fronton, és megkezdték előrenyomulásukat. Románia 1944 augusztusában átállt a Szövetségesek oldalára, ezután Bukarestbe bevonultak a szovjet csapatok és a Déli Kárpátokon átkelve kijutottak a Magyar Alföldre.
1944. szeptember végén - amikor a Dél-Erdélyben indított magyar offenzíva összeomlott, és Horthy Miklós kormányzó is belátta: kénytelen tárgyalni a szovjetekkel - fegyverszüneti delegáció indult Moszkvába. 1944. október 15-én Horthy bejelentette a fegyverszünet tényét a Magyar Rádióban, de a kiugrás nem sikerült. Magyarországon a náci Harmadik Birodalmat kiszolgáló nyilasok átvették a hatalmat, természetesen az országot már 1944. március 19-e óta megszállva tartó német csapatok egyetértésével.
Közben, a Dél-Erdélyből támadó és szeptember vége óta Békés-Bihar megyén keresztül előrenyomuló 2. Ukrán Frontcsapatai október 6-án újabb nagy offenzívát indítottak, és még aznap Szelevény és Kétpó között elérték Jász-Nagykun-Szolnok megye határát. Október 12-ére az Abádszalók - Kisújszállás - Túrkeve - Rákócziújfalu - Cserkeszőlő vonalig jutottak, vagyis sikerült elérniük a Tisza vonalát (és elvágni a magyar és német hadsereg erőit).
A német hadvezetés október 12-én a szolnoki hídfőből támadást indított Törökszentmiklós - Kisújszállás - Karcag irányába. A harcok ugyan váltakozó sikerrel folytak és mindkét fél veszteségeket szenvedett, a német és magyar csapatok mégis sikerként értékelték, hogy tartották a Tisza vonalát, sőt a Tisza jobb partja is a kezükbe került. A német csapatok jelentős mennyiségű szovjet ágyút és tüzérségi löveget semmisítettek meg.
A megyei harcok következő szakaszában Sumilov szovjet vezérezredes azt a feladatot kapta, hogy Szolnok irányába indítson általános támadást, jusson ki a Tiszához és létesítsen új hídfőket. Átcsoportosítások után a 2. Ukrán Front hadosztályai Szolnok, Tiszaföldvár - Cibakháza és Tiszafüred - Polgár térségében sorakoztak fel. Velük szemben álltak fel a német és magyar csapatok Tiszafüredtől Tószegig, a szolnoki hídfőben és Szolnoktól délre.
Október 22-én indult az új offenzíva, amely komoly ellenállásba ütközött. A német-magyar csapatok sorozatos ellentámadásokkal nehezítették a szovjet-román erők előretörését, emiatt a haladás napi üteme nem érte el az 5 km-t. A támadó csapatok október 25-én érték el a Tisza vonalát, így a megye tiszántúli része a szovjeteké lett. Ezen a napon a hadi helyzet miatt a németek felrobbantották a szolnoki Tisza-hidat. A rombolás stratégiailag érthető, de értelmetlen volt, hiszen ekkor már a szovjetek több helyen átkeltek a folyón és létesítettek hídfőket a túlparton.
Ekkorra már a megyeszékhely mintegy fele rommá vált a bombázások miatt. A Szövetséges Légierő a szárazföldi hadműveletek megkezdése előtt, 1944. június 2-a és szeptember 19-e között bombázta Szolnokot és környékét. Az amerikai és angol gépek több mint 10 000 darab bombát dobtak le erre a terültre, ugyanis Szolnok a német csapatok fő utánpótlási vonala mentén feküdt. A fő célpontok a vasútállomás és a repülőtér voltak. Októberben a szovjet gépek, novemberben - miután a várost bevették a szovjet csapatok - a német légierő folytatta ezt a tevékenységet.
A várost számos alkalommal érte találat. Kezdetben, július 2-án a pályaudvart és a város több részét. Augusztusban fokozódott a légi tevékenység és többek között augusztus 20-án is szörnyű bombazápor hullt Szolnok több részére, a Tisza-híd és környékére, valamint a Rákóczifalva határában lévő német repülőtérre. 22-én a vasútállomást és környékét éri találat, szeptember 12-én a MÁV-műhelyt és környékét érte támadás. A bombázók a megye többi települését sem kímélték: pl. szeptember 20-án Törökszentmiklós határát, 21-én az Abádszalók közelében lévő Kecskés erdőt érte találat, amikor a pusztataskonyi hidat bombázták. November elején Jászberényre hullt szovjet bombazápor.
(Térkép forrása:
Jászberény város története... Jászberény, 1970)
Az emberáldozatok és a jelentős anyagi veszteségek ellenére nem állt meg az élet Szolnokon, bár korlátok közé szorult. A sebesülteket ellátták, szükséglakásokat jelöltek ki, a pékek dolgoztak és a boltok egy része nyitva volt. Ugyanakkor az élelmiszert csak jegyre lehetett kapni, sokan elmenekültek a városból és a közigazgatási hivatalok is Jászberénybe költöztek.
Tehát Szolnok a híd felrobbantása előtt is meglehetősen romos állapotban volt. A várost a szovjetek november 4-én foglalták el a Tisza, valamint a Szolnok - Újszász közötti műút által határolt területről indított támadással. Különösen súlyos harcok voltak Szolnok előterében, a szandai rét, a kocsorosi rész és a szandai repülőtér térségében. A megelőző napokban Tószeg és Abony környékén is heves harcok voltak.
Az elért hadi sikerek az utánpótlás biztosítása szempontjából fontosak voltak a szovjetek számára. Ugyanis Szolnok elfoglalása előtt a szovjet haderő működéséhez szükséges készleteket csak a Kárpátok megkerülésével, a romániai vasúton és közutakon, nagy kerülővel lehetett szállítani.
Szolnok kórházváros lett. Rövid időn belül alkalmassá tették sebesültek ápolására a város minden nagyobb épületét. Pl. a Tisza Szálló két nagy termében is műtőt rendeztek be. A 2. Ukrán Front hadtápbázisát és a front törzsét Tiszaföldvárra és környékére csoportosították, ezért a lakosságot kitelepítették Tiszaföldvárról a települést övező szőlőkbe. Ebben az időszakban a katonákat, a technikát és a lakosságot igénybe vevő, sok áldozattal járó, alig néhány kilométernyi haladást lehetővé tevő küzdelem folyt. Tulajdonképpen lépésről-lépésre történő "araszolgatásról" beszélhetünk. A megyében zajló hadműveletek előrehaladtával a küzdelmekben egyre kevesebb magyar alakulat vett részt. A háború egyre inkább német - szovjet üggyé vált. A német hadosztályok ereje egyre fogyott, de a parancsnokok ezt hiába jelezték a vezérkarnak. A válasz minden esetben az volt, hogy "az állásokat tartani kell".
Végül, a Jászságban november 17-én fejeződtek be a szárazföldi hadműveletek Jászfényszaru felszabadításával. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében folyó harcok alatt a szovjet haderő - román csapatokkal kiegészítve - közel kétszeres túlerőben volt, míg a magyar csapatok jelentős része gyengén felszerelt és kiképzett pótalakulatból állt a Waffen-SS csapataival erősítve.
A harcok alatt nemcsak a hadosztályok szenvedtek jelentős veszteséget, hanem a polgári lakosság is sokat szenvedett. Szolnok szinte minden jelentősebb épülete, gyárak, üzemek, iskolák és a MÁV épületei súlyosan megrongálódtak. Felrobbantották mindhárom hidat, és az utak 90%-a, valamint a víz- és csatornahálózat egésze elpusztult. A Szolnokon élők viszonylag szerencsések voltak, ugyanis a szovjet városparancsnok igyekezett a katonák garázdálkodását megfékezni, csakhogy a katonák éhesek voltak, és loptak, raboltak mindent, ami a kezük ügyébe került. A katonai rendőrök járőröztek éjjel-nappal, ennek ellenére a lakosság, főleg a nők, nem voltak biztonságban. Az idősebb férfiakat összefogdosták a vasúti híd javításához, sőt Szandaszőlősről idős embereket vezényeltek "malenkij robotra", és velük dobáltatták lovas kocsikra a román katonák holttestét. Ettől függetlenül az élet apránként normalizálódott, aminek egyik jele volt, hogy 1944 végén, bár csak magánházakban, elkezdődött a tanítás.