Kezdőlap
Települések
Karcag
Kenderes
Kengyel
Kisujszállás
Kőtelek
Kuncsorba
Kunhegyes
Kunmadaras
Kunszentmárton

KENDERES
kenderes001n

A külöböző nemzetiségű hősök emlékműve
A II. ukrán front 1944. októberében több alkalommal csapott össze a német tankokkal Kenderes belterületén. A két hétig tartó harcok során a lakosság súlyos véráldozatokat szenvedett. Október 23-án került a település a szovjet csapatok birtokába. Az összecsapások és a szovjet katonák által elkövetett túlkapások következtében 62 helyi lakos vesztette életét abban a hónapban, asszonyok és gyermekek is. Idegen harctereken és fogolytáborokban is sok kenderesi veszett oda. Valaminta helyi zsidó közösség is nagy veszteségeket szenvedett.
Az utókor nekik állított emléket 1992. október 24-én. Bányai József szobrászművész és Szőlősi Ottó fafaragó munkája mészkőből készült alkotás. Az emlékoszlopon a katonai és a polgári áldozatok neve is olvasható.
(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)

kenderes002

Horthy család sírboltja
A Horthy család kriptája 1920-ban épült. Több generáció tagjai nyugszanak itt, így Horthy István - az 1942 nyarán lezuhant repülőhadnagy - földi maradványai is.
1993-ban itt lelt örök nyugalomra vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és felesége Purgly Magdolna, valamint legkisebb gyermekük Ifj. Horthy Miklós is.
(Kósa Károly felvétele - VFMKMI)