Verseghy Ferenc
(1757-1822)

A szolnoki értelmiség vezető személyiségei már a 19. század végén magukhoz közel állónak érezték a város szülöttének sorsát, irodalmi és tudományos hagyatékát. Ezt bizonyítja Négyesy Lászlónak, a szolnoki főgimnázium tanárának a gimnázium évkönyvében 1889-ben megjelent értekezése Verseghy Ferencről, a versújítóról.
Ettől kezdve a főgimnázium tanárai és tanulói lettek a költő emlékének legszorgalmasabb ápolói. Következtethetünk erre abból is, hogy a gimnázium önképzőköre az 1895/1896. iskolai évben való újjáalakulása után felvette Verseghy Ferenc nevét.
A Önképzőkör 8 évvel az államosítás után, mint a nagygimnázium gyakorlókörének örököse jött létre. A szakminisztérium jóváhagyta az alapszabályt és 1897-ben engedélyezte a kör névfelvételét is.
Az ifjúsági egyesület névválasztását a vezetését elvállaló Balogh Péter magyartanár, az országos közoktatási tanács tagja, indítványozta. Arra való tekintettel, hogy az önképzés munkáját az ifjúsági körök irodalmunk valamelyik jeles személyének neve alatt szokták végezni.
Az iskola tanévenként kiadott értesítőiben a megbízott tanárok folyamatosan beszámoltak a kör munkásságáról: a tanulók által benyújtott dolgozatokról, szabad előadásokról, szavalatokról, valamint a Verseghy-kör által rendezett ünnepségekről és díszgyűlésekről.
A beszámolók tanúsága szerint a körnek támogatói is akadtak a város vezetői, prominens személyiségei és mecénás szerepet betöltő intézményei közül, akik, illetve amelyek pályadíjak kitűzésével törekedtek a tanulók munkakedvére hatni.
A tagdíjakból és az elnyert pályadíjakból származő jöveledelmét a kör nemes célokra használta fel. A gimnázium szegény tanulókat segítő egyesületébe nagy értékű alapító összeggel lépett be, mint alapító tag, és egy kis könyvtárat is szerzett jeles alkotók műveiből. A kör maga is tűzött ki saját vagyonából jutalmakat, amit a legjobban szereplő diákok kaptak.
A kör az 1898/1899. tanévben feliratkozott az országos képzőművészeti társulat rendes tagjai közé, túllépve ezáltal az iskola és a város helyi keretein. Szintén ugyanebben a tanévben szerveztek gyűjtést, hogy városunk kiváló szülöttének, Verseghy Ferencnek emléket állítsanak.
 

A tanulók által felajánlott fillérekből, az iskolai hangversenyek jövedelméből és adományokból támogatták a nemes célt. 1901-ben az iskola egyik volt növendéke, Vértes József 30 oldalas tanulmányt adott ki a mozgalom támogatására Verseghy Ferenc emlékezete címmel. A könyvecske címlapján is olvasható, hogy "e könyv árából befolyó tiszta jövedelem a Szolnokon felállítandó Verseghy emléké lesz".
A kezdeményezés azért is dicséretes, mert a vármegye csak később foglalkozott az emlékállítással. 1902 tavaszán 200 koronát szavazott meg a testület szoborállítás céljára a közművelődési alapból, és egyúttal adományzásra szólította fel a vármegye községeit is.

1914-re — az évkönyvek tanúsága szerint — több mint 2000 korona gyűlt össze az iskolai szoboralapba, még külön szoborbizottságot is kiküldtek, hogy a gimnázium előtti téren a szobor helyét kijelöljék. Azonban az 1. világháború kitörése, a hadikölcsönös évek, majd a háborút követő súlyos infláció ennek a kezdeményezésnek a megvalósulását a bizonytalan jövőbe tolta el.
Az önképzőkör működése az első háborús tanévben az iskola szűkös elhelyezése és a tanárok számának csökkenése miatt szünetelni kényszerült. 1916-ban újraindult és gyűlésein háborús szavalatokkal, felolvasással "vette ki részét a közös nemzeti érzésből".
 
Az 1922-es esztendő, Verseghy halálának 100. évfordulója a névadó kultuszának újabb fellendülését jelentette. A Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter engedélyével (66408/1922. sz.) a főgimnázium felvette Verseghy Ferenc nevét. Az önképzőkör pedig a nagy évforduló megünneplésére díszülést tartott.
Az 1920-as években az önképzőkör egyik vezetője Nógrádi László, Kovács Dezső és Valent István tanár urak voltak. Valent István a vármegyei törvényhatóság főtitkáraként és a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör tagjaként is fontos szerepet játszott a város kulturális életében.
Az iskolai kör tanári tagjai között szerepelt még több neves tudós: Einzig Miklós, aki Tóth Tihamér püspök műveit fordította és Botár Imre, Szolnok történetének és a magyarországi unitárius egyház történetének jelentős kutatója.

A költő hamvainak hazahozatalában és újratemetésének kegyeletes eseményében is aktív részt vállalt az iskola és az önképzőkör diáksága is. Ez alkalomból találkozott először a pesti Hunfalvy János Fiú Kereskedelmi Iskola és a szolnoki gimnázium a Verseghy nevét viselő önképzőköri tagsága egymással. A fővárosi intézmény gondozta 1892. óta a költő vízivárosi sírját.
Az iskola tanára, a fentebb már említett Valent István egyike volt azon prominens személyeknek, akik beszédet tartottak az 1931. november 8-án megtartott emlékünnepségen. Az intézmény nevében pedig Wollek Géza, a Verseghy Gimnázium akkori igazgatója intézett köszöntő szavakat a költő koporsójának megkoszorúzásakor.
A következő évben, 1932 tavaszán a költő születésének 175. évfordulója alkalmából — Valent István javalatára — Verseghy Ferenc síremlékénél rendeztek emlékünnepséget az iskola diákjai.

Az 1935-ben napvilágot látott Rikóti Mátyás című, addig elfeledett Verseghy-mű szerkesztésében a gimnázium diákjai oroszlánrészt vállaltak. A Vajthó László által szerkesztett Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozatban került kiadásra a kötet, amely a Királyi Egyetemi Nyomdában készült.
Az elbeszélő költeményre Császár Elemér, Verseghy életrajzírója hívta fel a figyelmet, és ő írta a Szolnokon kiadott reprint kötet bevezető tanulmányát is.
Az iskolai értesítő és a kötet belső címoldalának tanúsága szerint a sajtó alá rendezés munkálatait a szolnoki fiúkereskedelmi iskola és a reálgimnázium önképzőköre együtt végezte. A VII. és VIII. osztályú tanulók másolták gondosan a művet, a terjesztést, az előfizetők gyűjtésének munkájában a VI. osztályosok is részt vettek. A kiadás terheit is magukra vállalva. Dr. Pauka Tibor, a Verseghy Önképzőkör vezetője és Kemény László, a kereskedelmi iskola tanára felügyelte a munkálatokat. Közös előszavukban kiemelték a diákok áldozatos munkáját, és hogy az 1934-ben emelt szobor mellett a város ifjúsága e művel kíván tisztelegni Verseghy Ferenc emlékének.

Az 1930-as évek második felében Betkowski Jenő, a tiszai hajósélet jelentős helyi kutatója veszi át az önképzőkör irányítását, amely ekkor már egy rádió- és egy aeroszakosztállyal is bővült a kor igényeinek megfelelően.
 

A hagyományápoló nagy rendezvények közül kiemelkedik a Verseghy Gimnázium 1937-es jubileumi ünnepsége.
A gimnázium államosításának 50. évfordulója alkalmából az iskolai évkönyv közli Valent István Verseghy Ferenc életéről szóló rövid írását, és ezen évfordulós megemlékezések keretében leplezték le Chiovini Ferenc festőművésznek, a Szolnoki Művésztelep alkotójának és egyúttal a gimnázium öregdiákjának a költőről készített életnagyságú portréját a vármegyeháza nagytermében. Az ünnepi műsoros est bevételéből fedezte az intézmény a Verseghy-kép költségeit.
A második világháborúban a festmény megsemmisült. Az utókornak a jubileumi tanév értesítőjét illusztráló fénykép őrizte meg Chiovini olajképét.
Az 1944. augusztus 20-i bombázás megrongálta a költő sírját is, amelynek gondozását a gimnázium és a Verseghy Irodalmi Kör hatáskörébe utalta a hatóság.

A második világégés idején is működött az önképzőkör. Előadásokat tartottak a harctéren küzdő honvédek javára.
A Magyar Vöröskereszt Igazgatósága nevében Vállay Gyula levélben köszönte meg a diákok adományát:

"A szolnoki állami gimnáziumi önképzőkör tanulóifjúságának nemes elhatározásáért és a hazafias előadás sikeres megrendezésével kapcsolatos fáradozásáért elismerésünket és őszintén átérzett hazafias köszönetünket tolmácsoljuk." (Budapest, 1942)

Ebben az időben (1935—1941) volt tagja a körnek diákként Szurmay Ernő, aki vezető szerepet töltött be hosszú évtizedeken keresztül a szolnoki Verseghy-kultusz ápolásában, felsőbb éves tanulóként már elnökként is részt vett az iskola diákkörének munkájában.
Az 1943—44. tanévben került sor az alapszabályok módosítására, amelyet a debreceni tankerület is megerősített. Az önképzőkör a következő tanévben is megalakult, annak ellenére, hogy az iskola épületét a német megszállás alatt hadi célokra kisajátították, majd a Szolnokra 1944 novemberében beérkező szovjet csapatok parancsnoksága a Tisza-parti ingatlant 1945 tavaszáig kórházként használta, így a tanítást és a diákegyesületek munkáját más épületben kellett megoldani.

A személyi kultusz évei alatt a gimnázium nevet váltott, de a költő születésének 200. és a tanintézet fennállásának 125. évfordulója fordulatot hozott. Az iskola — homlokzatán újra Verseghy nevével — felelevenítette az önképzőkört, és egy lelkes tanár, Valkó Mihály az iskola régi növendéke és későbbi tanára, irányításával kiállítással is készültek a jeles jubileumra. Az addig a DISZ irodalmi szakköre az újjászervezett és nagy hagyományokat ápoló régi formában folytatta működését.
 
Az irodalom népszerűsítésében elért eredményeik közül kiemelkedik a Verseghy Ferenc születésének jeles évfordulója alkalmából rendezett kiállítás. Képek, korabeli könyvek, újságcikkek és rajzok szemléltették a költő életútját.

Az önképzőkör 1957 novemberében iskolai újságot indított, amelynek első számában tudatták a szerkesztők olvasóikkal, hogy verseket, novellákat és rajzokat is tartalmazó diáklapnak szánják kiadványukat.
 
Irodalmi és művészeti témájú cikkeik mellett az önképzőkör beszámolói és tervei is helyet kaptak az akkor még házi kiadású lapszámban, amelynek még nem talált nevet az önképzőkör. Ezért az újság olvasóihoz intézett felhívásban kért ötleteket a névadáshoz.
 
Még ebben a tanévben, 1958 elején megjelent a lap következő száma Tintásüveg címmel, amelyben "Verseghy költeményeiből" elnevezésű állandó rovatot indítottak a névadó költészetének bemutatására. A kiadványt a Szolnoki Nyomda sokszorosította a továbbiakban.
 
Az 1963—64. tanévben a vezetőség újabb ötlettel színesítette az irodalmi kör tevékenységét.
Az Iskolarádióban kéthetente rendszeres adással jelentkeztek, ahol megemlékezésekről, nyelvműveléssel és az iskola irodalmi életével kapcsolatos hírekről számoltak be.
 
Havonta egy vasárnapon pedig összegyűjtötték az érdeklődőket, részükre irodalmi előadásokat és vetélkedőket szerveztek. A Szivárvány című délutánokhoz az iskola tánczenekara szolgáltatta az aláfestő zenét.

Szolnok Város Tanácsa és a gimnázium 1962. december 20-án, Verseghy Ferenc halálának 140. évfordulója alkalmából avatta fel a névadó emléktábláját az iskolaépület falán. Az ünnepségen Hack Márton igazgató tartott beszédet.

A tábla felirata a következő:

Az egykor itt állott sóházak egyikében született
1757. április 3-án
VERSEGHY FERENC
költő és nyelvtudós, aki Martinovics forradalmi
mozgalmában való részvételéért, a Marseillaise
magyar fordításáért közel 9 évi várfogságot
szenvedett.
Az emléktáblát halálának 140 éves évfordulójára állította
Szolnok város tanácsa és a Verseghy Gimnázium

A Verseghy Gimnázium nevelőtestülete, a szülői munkaközösség, a Volt Diákok Baráti Köre a KISZ helyi szervezetével közösen készítettett új síremléket Verseghy Ferencnek.
A sírkőavatásra az I. Verseghy Diáknapok rendezvénysorozatának keretén belül került sor 1966. április 4-én, ahol Valkó Mihály mondott ünnepi beszédet.

Az iskola 2004 tavaszán, a névadó születésnapjának tiszteletére az emléktábla fölé elhelyezte Verseghy Ferenc domborművét is.
 
Az alkotást Pogány Gábor Benő, neves helyi szobrászművész készítette el. Az itt látható felvétel az Új Néplap hasábjain jelent meg. Az eseményt Csabai István fotóriporter örökítette meg.

A Verseghy és kora címmel 1997 szeptemberében megrendezett emlékünnepség keretein belül nemcsak Verseghy Ferenc szellemét idézték meg, de testi valójában is megjelent a gimnázium könyvtárában rögtönzött színpadon.
Valkó Mihály által, Verseghy műveiből összeállított színdarabban mutatták be szemléletesen munkásságát.